Prototyping – Mi ez és mire jó?

A prototyping a design thinking folyamat negyedik fázisa. Ezt megelőzően olyan lépések vannak, amelyek során kiválasztásra kerülnek azok az ötletek és eszközök, amelyek az adott projektnél alkalmasak a felhasználó problémáinak a megoldására. Vagyis a prototípus készítésnél már birtokában vagyunk azoknak az információknak, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a weboldalt a felhasználók igényeihez mérten tudjuk megtervezni.

A prototípus készítés előnye, hogy segítségével már a korai szakaszban kiszűrhetők a logikai vagy funkcionális hibák. Ekkor még sokkal kevesebb munkával és alacsonyabb költségekkel jár ezeket javítani, mint egy már lefejlesztett majdnem kész weboldal esetében. Az is előny, hogy a megrendelő számára is prezentálható, tehát kapunk visszajelzést az elképzeléseinkkel kapcsolatban és az esetleges módosítási igényeket ekkor még könnyű eszközölni. Valójában erre létezik az úgy nevezett 1-10-100 szabály:

Forrás: interaction-design.org

Ez alapján a legolcsóbb, ha a hiba akkor jelentkezik, amikor még papíralapon skicceket készítünk. Az ekkor észlelt hiba módosítása elenyésző. Azonban, amikor már a kész design tervben szükséges a korrekció, akkor annak a költsége tízszer nagyobb, mint az előző fázisban. Végül, az utolsó fázisban, amikor már elkészültek a fejlesztések és esetleg már nem is mi vesszük észre a hibát, hanem az ügyfelünk jelzi, a javítás költsége akár százszoros is lehet. A miértek pedig egyszerűek: minél előbb észleljük a hibát annál kevesebb időt kell a korrekcióra fordítanunk, mivel az elején nem kell mást tennünk, mint áthúzni a hibás részt a skicceinkben, míg egy kész weboldal esetén akár teljes szerkezet módosításra is és újabb tervekre is szükség lehet.

„Low-fidelity” és „Hihg-fidelity”

Azt, hogy az ügyfél felé milyen típusú prototípust prezentálunk a projekt válogatja meg. Például egy összetettebb mobil app vagy egy egy oldalas weboldal esetében nem ugyan arra lesz szükségünk, ahhoz, hogy az 1-10-100 szabályt alkalmazni tudjuk.

A UX-es berkekben használt „low-fidelity” kifejezés valójában egy papíralapú vagy digitális drótvázat jelent. Ekkor még nincs kiválasztott betűtípus, nincsenek design elemek, nincsenek képek. Ekkor még csak az látszik, hogy milyen elemeket hol kívánunk elhelyezni, milyen tartalmak fognak megjelenni, milyen arányokkal, méretekkel kívánunk dolgozni. Ebben az fázisban nagyon jól kiszűrhető például, ha lemaradt valamilyen menüpont, funkció illetve az is, ha a megrendelő elképzelései eltérnek attól, amit készíteni tervezünk.

A munkám során én nem a drótváz esetén készítek prototípust, viszont a drótvázakat minden esetben prezentálom az ügyfeleim felé, méghozzá azért, hogy a designterv esetén már ne legyenek olyan változtatási igények, amik a szerkezetet érintik. Még időben szűrjük ki, ha valamiről eltérően gondolkoztunk, esetleg valamilyen igényt máshogy értelmeztem vagy ha utólag még észbe jut valami, hogy azt is be kellene építeni.

A „high-fidelity” a designtervet jelenti, ahol már a drótvázzal ellentétben megjelennek a design elemek: betűtípus, képek, hátterek, dekoráció, szövegkiemelések. A prototípust én ezekből a tervekből szoktam elkészíteni és prezentálni az ügyfeleim felé.

Mit is jelent tehát a prototípus?

A prototípus egy kattintható és tesztelhető tervet jelent. Például egy korábbi projektem esetében, ahol egy tanfolyami feladat keretein belül kellett újra terveznem a MÁV-Start appot, szintén készítettem egy ilyen prototípust.

Kipróbálom a prototípust!

Egy weboldal esetében is hasonlóról van szó azzal a különbséggel, hogy az ügyfeleim már magát a tervet nem látják, csupán elérik a prototípust egy linken keresztül. Véleményem szerint ez számunkra webdesignerek számára igen hasznos, hiszen úgy érkezhetnek visszajelzések, hogy még könnyű módosítani, ugyanakkor az ügyfél számára is élmény, hogy kipróbálhatja a weboldalát és láthatja mi lesz a végeredmény.